Kr. u. 203-ban született Egyiptomban, majd Itáliában halt meg Kr. u. 269-ben. Görög filozófus, az újplatonizmus megalapítója. Az irányzat onnan nyerte nevét, hogy szellemi ősének Platón filozófiáját tekinti, annak a következők a gondolatai:

1. A mindenség tisztán szellemi része magasabbrendű, mint a természeti világ, amelyben a szellemi összetevő az anyagival keveredik.

2. A természeti világ dolgainak és folyamatainak valódi okai szellemi természetűek.

3. Az ember testénél fogva a természeti, lelkénél fogva a szellemi világhoz tartozik.

A plótinoszi filozófia középpontjában az Egy áll, amely az abszolút jóságot, abszolút teljességet jelenti. Minden egyes létező levezethető az Egyből és egyetlen létező sem létezhet az Egyen kívül. Az Egyről viszont nem mondható el, hogy létező lenne, mivel az Egy a létezésnél korábbi. Az egy az első.

Az újplatonikus eszmevilág már átmenetet képez a vele párhuzamosan lassanként kialakuló keresztény gondolatvilágba. Életműve Enneadész néven maradt fenn.

Plótinosz huszonnyolc éves korában kezdett el filozófiával foglalkozni. Tanulmányait Alexandriában kezdte Ammóniosz Szakkasz tanítványaként. Tíz vagy tizenegy évet töltött el mestere társaságában, majd a perzsa és indiai filozófia tanulmányozása fele fordult.

Kísérletet akart tenni Platón ideális állammodelljének létrehozására Campaniában Platonpolisz néven, Gallienus császár azonban nem engedélyezte. Tanítási módszere informális volt, főként Platón, Arisztotelész és kommentátoraikat olvasta és vitatta meg tanítványaival. Utolsó tíz életévében tanításait írásba foglalta.

http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index6df1.html?option=com_tanelem&id_tanelem=266&tip=0
http://lexikon.katolikus.hu/P/Plotinosz.html

Született Kr.e. 341 decemberében Számoszon, majd Kr.e. 270- ben hunyt el Athénban.  Görög atomista filozófus,Démokritosz természetfilozófiájának a követője. 

Kr. e. 300 körül filozófiai iskolát alapított Athénban. Továbbfejlesztette Arisztipposz élvezeten alapuló etikáját, és összekapcsolta Démokritosz  atomelméletével.

Az epikureusok mesterük házának kertjében gyűltek össze, ezért nevezik őket „a Kert filozófusainak”. A kert bejárata fölött ez a felirat függött: „Idegen, itt részesülhetsz a jóban. Nálunk a gyönyör a legfőbb jó.”

Epikurosz hangsúlyozta, hogy minden gyönyörteli cselekvés eredményét a lehetséges mellékhatásokkal együtt kell mérlegelni. Epikurosz úgy vélte, hogy a rövid gyönyört nyújtó cselekvést mérlegre kell tennünk a nagyobb és tartósabb élvezettel szolgáló lehetőségekkel szemben.  

Epikurosz hangsúlyozta, hogy a „gyönyör” nem feltétlenül azonos az érzéki élvezettel. A gyönyörűségek közé tartoznak az olyan értékek is, mint a barátság vagy a művészi élmény. És persze elérhetetlen a boldogság a hagyományos görög eszmények, az önuralom, a mértéktartás és a higgadtság nélkül. A vágyat ugyanis kordában kell tartani. Éppígy segítségünkre lesz az önfegyelem akkor is, ha fájdalmat kell elviselnünk.

Az örömöt, úgy határozza meg, mint ami minden ember számára elérhető életük során, csupán tőlük függ, hogy felismerjék, hogy az anyagi javak, beleértve saját testüket is, nem saját tulajdonuk.

 „A halál egyáltalán nem érint bennünket” – fogalmazta meg Epikurosz. „Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk.

Epikurosz felszabadító hatású filozófiájának lényegét „négy gyógynövény” néven foglalta össze:

Az istenektől nem kell félnünk. Felesleges a halállal foglalkoznunk. Könnyű elérni a jót. A borzalom könnyen elviselhető.

A sztoikusokkal ellentétben az epikureusok csekély érdeklődést tanúsítottak a politika és a társadalom iránt. „Élj elrejtőzve!”, hangzott Epikurosz tanácsa. Kertje leginkább alighanem korunk kommunáira emlékeztetett. Manapság is sokan keresik a „boldogság szigetét” a társadalmon kívül.

http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/4het/filozofia/filoz4.html

http://lexikon.katolikus.hu/E/Epikurosz.html

Kürénében született, körülbelül 435-ben. Családja egész Líbia leggazdagabb családja volt. Görögországba 19 éves kora körül költözött, hogy Athénban, Szókratész tanítványa legyen. Egyes elbeszélések szerint, már Szókratésszal való találkozása előtt hallgatta a szofistákat, különösen Prótagoraszt.

 A hagyomány Arisztipposzt tartja a gyönyörelvű filozófiai felfogás megteremtőjének,, akit élvhajhász, pompakedvelő, életvidám vonásai miatt a kortársai nem igazán kedveltek, ráadásul mivel a tanításért a szofistákhoz hasonlóan maga is (igen sok) pénzt követelt, ezért a korabeli filozófusok (pl. Platón, Diogenész) ki is közösítették. Ez annak is köszönhető, hogy a hedonista bölcselő a múlt (és a hagyományokon való csüngés), illetve a jövő kutatása helyett a pillanatot, a jelent helyezte a figyelem középpontjába, és arra ösztönzött, hogy ragadjuk meg az állandó változásban lévő pillanatot, és éljük meg azt a lehető legteljesebben. A carpe diem ezen korai felfogásának azonban az is szerves része volt, hogy a pillanatban rejlő örömök oltárán sohasem szabad a belső szabadságot feláldozni, vagyis Arisztipposz is óvott az öncélú élvezetektől, melynek következtében az ember a gyönyörök rabjává válhat.
is hamar felismerte, hogy az állattal szemben az ember nem elégszik meg a pillanatnyi élvezetekkel, ehelyett tartós örömre vágyik, amit racionális mérlegelés révén biztosíthat. Az ésszerűség követelménye alapján különbséget tett alacsonyabb és magasabb rendű élvezetek között, és ez utóbbiaknak tulajdonított nagyobb jelentőséget. „Amikor tehát azt állítjuk, hogy az élet célja a gyönyör, nem a tivornyázók gyönyöreiről s nem az élvezethajhászásban rejlő gyönyörűségekről beszélünk, ahogy egyesek tudatlanságból, tőlünk eltérőleg vagy pedig tanításainkat félreértve tartják, hanem arról, hogy testünk mentes legyen a fájdalomtól, lelkünk pedig a zavaroktól. […] 

Szókratész halála után végleg elhagyta Athént, és élete végéig sokat utazott, Diogenész Laertiosz szerint még fogságba is esett. Végül az itáliai Liparában halt meg.

„A gyönyör szellő, a fájdalom vihar, a mindennapi élet pedig átmenet a kettő között, amelyet a derült időhöz hasonlíthatnánk.” (Arisztipposz, In: Crescenzo 2., 1995, 63.)

http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/a-gyonyorok-szelloje-hedonizmus

https://www.tenyek-tevhitek.hu/a_boldogsageszmeny_rovid_tortenete.htm

Marcus Tullius Cicero  Kr.e. 106. január 3-án született Arpinumban. Jeles szónok, filozófus és politikus. Ő alkotta meg a „humanizmus” fogalmát – azt az életszemléletet, amely az egyént helyezi a középpontba. A sztoikus iskolához sorolható, de mé inkább "ekletikus", az iskolából neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni.

Cicero az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Élete során 58 beszédet írt.

Művei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg: számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értkezeése túlélte az évezredeket.

Nemzetségéből elsőként tölthetett be állami tisztségeket, végül egész a konzulságig eljutott. Az ő nevéhez fűződik az „államellenesnek” tartott Catilina-féle összeesküvés leleplezése, amiért a szenátus magas elismerésben részesítette.

Érdekesség, hogy állítólag ő találta meg Arkhimédész szicíliai sírját, melyet a helyi görögök már elfeledtek, és nem tudtak megmutatni az utazóknak.

Kitioni Zénón

I.e. 336 körül görög földön kívül, a Ciprus szigetén lévő Kition városában született egy kereskedő fiaként. 42 éves koráig maga is üzleteléssel foglalkozott, ám egy hajótörés után Athénban csatlakozott a cinikusokhoz. A hellenizmus korszakának filozófusa, aki a korszak egyik legfontosabb filozófiai iskoláját, a sztoicizmust alapította Athénban Kr.e 300 körül.

Előadásait mindig egy oszlopcsarnokban tartotta. A "sztoikus" elnevezés is az oszlopcsarnok jelentésű görög sztoa szóból származik. A sztoicizmus később, a római korban játszott fontos szerepet.

A sztoikusok Hérakleitoszhoz hasonlóan úgy vélték, hogy minden ember részesedik a „világértelem”-ből, azaz a logoszból. Felfogásuk szerint minden egyes ember önálló, kicsiny világ, egy „mikrokozmosz”, ami nem más, mint a világegyetem, vagyis a „makrokozmosz” visszatükröződése.

Zénón életéről inkább csak legendákat, mint tényeket ismerünk.
Kortársai nagyra becsülték mint embert olyan tulajdonságai miatt, mint önmérséklete és barátságossága.

Nyelvi reformátor volt. Kevés művet írt, de azok sem maradtak fenn, néhány töredék kivételével.

Műveit szegényes stílusúnak mondták az antik szerzők. Művei nem maradtak fenn, de valószínűsíthető, hogy a sztoikus filozófiai szaknyelv nagy része és a legalapvetőbb gondolatok tőle származnak, és már ő is tanította azt a sztoikus életelvet, hogy a bölcsesség és a lelki béke a gyönyör és fájdalom rabságából való szabadulással és az irántuk való közömbösség által érhető el.

Élete végéhez legenda fűződik, mely szerint egy nap az iskola épületét elhagyva megbotlott, és lábát törte. Kezével a földet csapkodva így kiáltott ekkor az istenekhez: „Jönnék én magamtól, mért zaklattok még azzal is, hogy hívtok?”. Majd visszatartotta a lélegzetét, és meghalt. Mások szerint halálra éheztette magát, és ebben utóbb több tanítványa is követte. Athénban halt meg i.e.264-ben.

 Diogenész a mai Törökország területén található Szinópé nevű városban született i.e. 412-ben.
Apja neve Hikesziasz volt és pénzváltással foglalkozott. Kezdetekben Diogenész is apja mesterségét folytatta. Később Delphoi-ban, vagy saját városa déloszi jósdájában megkérdezte, hogy mihez kezdjen, hogy híres legyen. Később pénzhamisításon kapták, és menekülnie kellett a városból. Ezután Athénba ment, és Antiszthenész tanítványa lett. Kezdetben Antiszthenész nem akarta maga mellé fogadni Diogenészt, ugyanis senkit nem tűrt meg maga mellett.

 Egy ízben, amikor éppen a hordója előtt üldögélt, és a napsütést élvezte, meglátogatta őt Nagy Sándor. Az uralkodó megállt a bölcs előtt, és azt mondta neki, kérjen bármit, amit csak akar, kívánsága azonnal teljesül. Diogenész így felelt: „Ne álld el előlem a napot.” Ezzel arra utalt, hogy gazdagabb és boldogabb a hatalmas hadvezérnél: mindene megvan, semmire nincs szüksége.

Diogenész állítása szerint csak az erényes élettel érhetjük el a boldogságot. Az erényes élet pedig csak úgy lehetséges, ha megszabadulunk minden fölösleges anyagi javunktól, és csak a legalapvetőbb dolgainkat tartjuk meg. Az anyagi javaktól való függetlenségre azért van szükség, hogy az ember felismerje, hogy csak egyetlen dolog van az ő saját birtokában: a lelke.

Körülbelül kilencvenéves korában halt meg Korinthoszban i.e. 323-ban.
Diogenész Laertiosz elmondása szerint halálának oka vagy öngyilkosság, vagy egy mérges polip elfogyasztása okozta mérgezés volt, vagy a kutyák tépték szét. Tanítványai temették el az Iszthmoszi Kapu közelébe. Emlékére márványoszlopot állítottak, a tetején egy kutyával.

Antiszthenész Athénban, Piraeusban született i.e. 446-ban, majd Athénban hunyt el i.e. 368-ban. Apja a város polgára volt, anyja azonban trák származású rabszolga, emiatt Antiszthenész sem lehetett teljes jogú polgár.
Kora ifjúságában részt vett a tangarai csatában. A filozófiát a szofista Gorgiasztól tanulta. Gorgiasz elsősorban szónoki stílusával hatott rá. Iskolát alapított Krisztus előtt 400 körül, majd Szókratész egyik legismertebb tanítványa lett. Ekkor iskoláját feloszlatta, és saját tanítványait is új mesteréhez küldte. Szókratész tanítványaként mindenekelőtt mestere igénytelenségét tartotta irányadónak önmaga számára.
Vagyonának azokat a lelki javakat tekintette, amelyeket Szókratésszel folytatott beszélgetéseiből merített. Szókratésztól elsősorban azt tanulta meg, hogy a bölcsnek tetteivel, egész életével, mintsem pusztán szavaival kell kifejeznie világlátását.
Antiszthenész szerint az igazi boldogság nem olyan külsőségektől függ, mint az anyagi jólét, politikai hatalom vagy a jó egészség. Éppen az a boldogság, ha képesek vagyunk függetleníteni magunkat az ilyen sérülékeny és véletlenszerű dolgoktól. És minthogy a boldogságnak mindössze ennyi a feltétele, mindenki által elérhető. Sőt, el sem veszíthetjük, ha már a miénk.
Antiszthenész a gyakorlati etika egyik megalapítója. A fennmaradt anekdoták szerint haragos, indulatos, embergyűlölő volt, aki csak Szókratész iránt érzett szeretetet. Elutasította az elvont elmélkedést, az elméleti tudományokat, az abszolút ideákat. A gondolkodás, bölcselkedés helyébe az akaratot, a tettet emelte, úgy vélte, hogy az erényt a cselekedetekkel kell terjeszteni. Lemondást, szegénységet és önmegtartóztatást hirdetett, mert ezt tekintette az erény kezdetének és végcéljának. Követői később egész szélsőséges módon eltúlozták a lemondásról szóló tanításait.
Ismert idézete: „A leghasznosabb tudás az életben elfelejteni azt, ami nem igaz”

Arisztotelész

  Arisztotelész Sztageiraban született, i. e. 384-ben.
18 éves, amikor Platón tanítványa lesz. Húsz esztendőn át tanul és tanít az Akadémián, majd Platón halála után elhagyja Athént. Asszoszban, majd Mütilénében tanít, 343-ban Philipposz makedón uralkodó fölkérésére a gyermek Alexandrosz - a későbbi Nagy Sándor - nevelője lesz.
  335-ben megnyitja Athénban iskoláját, a Lükeiónt. Sándor halálakor, 323-ban menekülnie kell a városból.
  Görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói közé tartozik. Sok modernnek tekintett tudományban jeleskedett és tett hozzá mindegyikhez valami olyat, ami az illető ismeretterület felfogását, tárgyalását sokszor majdnem egy évezreden át meghatározta. Nemcsak a filozófiában, a logikában, a nyelvészetben, a biológiában, a pedagógiában, a politikatudományban sikerült maradandót alkotnia, sőt ezek közül és ezeken felül többet is tulajdonképp megteremtenie, de az irodalomelméletben.
  Khalkízban halt meg, i. e. 322. március 7-én.

   Szókratész ókori görög filozófus, időszámításunk előtt 469-ben született és 399-ben hunyt el. Vele kezdődött a görög filozófia klasszikus korszaka, valamint őt tekintjük a nyugati filozófia és az autonóm filozófiai etika megalapítójának.

   Beszélve tanított, ezért írásos műve nem maradt fenn. Gondolatait tanítványai, Platón és Xenophon műveiből ismerhetjük meg.

   Sokat foglalkozott a dialektika tudományával. Nem az előadás, hanem a dialógus módszerével tanított. Párbeszédek keretében rendítette meg beszélgetőpartnerei magabiztosságát, és ezek során fejtette velük együtt ki azt, hogy valójában miről is vannak ők meggyőződve, még abban az esetben is, amikor első közelítésben ennek épp az ellenkezője mellett akartak érvelni.

   Szókratészi irónia: azt jelenti, hogy Szókratész tettette, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban valamit nem ért, így kicsikarta a magyarázatot a beszélgetőpartnerétől. Ezt a módszert még napjainkban is előszeretettel alkalmazzák például a pedagógusok.

   Etika: úgy gondolta, hogy a halál a gyógyulást jelenti, ezért azt kérte, hogy halála után Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének ajánljanak kakasáldozatot. Elutasítja a hedonista felfogást, miszerint az az erkölcsös cselekedet, ami gyönyört kelt, emellett az erkölcs normáját aa hasznosságban megjelölő utiliarizmusnak és a szofista realizmusnak is elelnt mond.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B3krat%C3%A9sz#M.C3.B3dszerei

Platón (régiesen Plátó, eredetileg Arisztoklész)

Kr.e. 427-ben született Athénban előkelő család sarjankét. Jómódú görög fiatal lévén színvonalas oktatásban részesült. Ókori görög filozófusként és iskolaalapítóként tartjuk számon, emellett pedagógusként is tevékenykedett az athéni Akadémián. Itt Platón filozófiát és matematikát tanított.  A matematikát annyira fontosnak tartotta, hogy állítólag az Akadémia bejáratára a „Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát!” feliratot íratta.
Az Akadémián Platón körül számos tanítvány gyűlt össze: Xenokratész,, Szpeuszipposz, Arisztotelész, Hérakleitosz, a nők közül pedig Laszténia és a férfiruhában járó Axioteca. 

Hatása jelentős volt az ókori és a középkori filozófiára, művei manapság is viták és filozófiai vizsgálódások tárgyát képezik. Munkásságának nemcsak társadalomtudományi, hanem irodalmi értéke is nagy jelentőséggel bír.

Platónt nagyon foglalkoztatta a halál utáni élet. Egy könyv szerint „Platón egyik legkedveltebb témája a lélek halhatatlansága” (Body and Soul in Ancient Philosophy). Szilárd meggyőződése volt, hogy „a lélek túléli a jelenlegi inkarnációját, és megkapja méltó jutalmát vagy büntetését” a túlvilágon, attól függően, hogy az illető milyen életet élt a földön. 

 Kr.e. 347-ben hunyt el.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Plat%C3%B3n

Empedoklész  Kr.e. 495 .ben született, Akragaszban, a mai Szícilia terültén. Görög filozófus, orvos, csodatévő vallási tanító. Jómódú családba született, legendás misztikum övezi életét és halálát, amit lélekvándorlási tanával maga is propagált.
Érdeklődött az orvoslás, filozófia és orvostudományok iránt.

Filozófiája Hérakleitosz és Permanidészéhez hasonló. Négy elem a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezte fel a világmindenséget, a keveredés változó arányait és mozgását pedig az ugyancsak anyagi eredetű Szeretet és Viszály hatásának tulajdonította, emiatt a materializmus előfutárának is tartják. A világ és az élőlények történetét négy nagy szakaszra osztotta úgy, hogy az egyesülések és a szétválások ellenére az egészet állandónak tartotta.
Igyekezett megmagyarázni az érzetek keletkezését és a gondolkodást is.
 Empedoklész halálát misztikum övezte: egyesek szerint „égi világosság” rabolta el, más elbeszélés szerint tűzbe vetette magát. A legismertebb történet azonban arról szólt, hogy istenné válásának bizonyításául Empedoklész az Etna kráterébe vetette magát. Bronz szandálját állítólag megtalálták a kráter szélén. Olyan történet is ismeretes, hogy lovasbalesetben halt meg Kr.e. 435-ben.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Empedokl%C3%A9sz

Hérakleitosz, preszókratikus filozófus Kr.e. 535 –ben született az Égei-tenger partján található Epheszoszban, majd Kr.e. 475-ben halt meg .
Érdeklődáse a metafizika, episztemológia, etika és politika felé irányult, azonban nem sorolható be egy adott filozófiai irányzatba.
Az eleai iskola tanítása gyakorolt nagyobb hatást személyére, amíg az ő nézetei több filozófusra is kihatottak  Parmenidész, Platón, Arisztotelész, Hegel,Nietzsche, Heidegger, Whitehead, valamint Karl Popper tevékenységére.
Hérakleitosz úgy gondolta, hogy többlettudással rendelkezik, amit erőfeszítései ellenére sem akar befogadni a többség.  Nem ismerik fel az igazságot, amely minden tisztán gondolkodó ember számára elérgető lenne.

Hérakleitosz az ellentétek között négy fajta csoportot különböztetett meg:

1. Ugyanaz a dolog vált ki ellentétes hatásokat az őt megítélők különböző csoportjainál. (Például „a tenger a legtisztább és a legmocskosabb víz; a halaknak iható és életben tartó, az embereknek ihatatlan és pusztító”, „szamaraknak kedvesebb a szecska az aranynál” [az embereknek az arany a szecskánál] stb.
2. Ugyanazon dolog különböző aspektusai ellentétes leírásokat tesznek lehetővé („Az út felfele és lefele ugyanaz”)
3. A jó és a kívánatos dolgok csak akkor lehetségesek ha ismerjük az ellentéteiket. (Nem létezik helyes a helytelen nélkül)
4. Minden dologban azonos módon jelen van mindkét ellentét (élő - holt, éber - alvó, ifjú - öreg, stb.)

Filozófusunk foglalkozik a teológia, etika és politika, valamint a csillagászat fogalmával.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Epheszoszi_H%C3%A9rakleitosz

Parmenidész, olasz filozófus és politikus Dél-Itáliában, Eleaban született időszámításunk előtt 540-ben.
Parmenidész Plutarkhosz szerint nagy megbecsülést élvezett Eleában, mivel új törvényeket hozott létre a városban. A nagykorú polgároknak „Parmenidész törvényeire” kellett felesküdniük. Emellett megalapította az eleai iskolát.
Érdeklődése a metafizika és természetfilozófia felé irányult.  Fontosabb nézetei közül kiemelendő a metafizikai monoizmus és a természetfilozófiai dualizmus. Filozófiai felfogását a Tanköltemény című munkája tükrözi.
Nagy hatást gyakoroltak filozófusunkra Anaximandrosz, Püthagorasz és Xenophanész nézetei. Az ő munkássága is hatást gyakorolt az eleai Zénónra, a szamoszi Melisszoszra, Szókratészre, Arisztotelészre és Platónra.
Parmenidész 460 körül hunyt el.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Parmenid%C3%A9sz

  Anaximandrosz Krisztus előtt kb. 610-ben született és 547-ben vagy 546-ban hunyt el. Görög filozófus, a materialista milétoszi filozófia kiemelkedő alakja.

  Anaximandrosz az eredendő alkotóanyagot (őselemet) meghatározhatatlannak tartotta (to aperion), mert nem azonos semmivel, ami a természetben található. Szerinte csak úgy marad abba a keletkezés, ha a végtelen az, amiből a keletkező kiválik. Viszont az anyag nem vész el, mert az ellentétes összeteők büntetik egymást.

  A földet egy hengernek képzelte, aminek a lapos részein élnek az emberek. A henger alakú Föld a levegőben lebeg, és valamilyen kelmeszerű anyag gyűrűi kettős gömbbe zárják. A burok két héja között van az égi tűz.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Anaximandrosz

  Thalész az első görög filozófus, akinek a neve fennmaradt. A hét bölcs egyike, a amtematika és a filozófia atyjának tekintik, a materialista milétoszi filozófiai iskola jeles képviselője. Krisztus előtt kb. 624 és 546 között élt.

  Az első filozófusnak tekintjük, bár gondolkodása elég naiv volt. Nem maradt rnk írásos műve, munkásságát Diogenész Laertiosz, Hérodotosz, Kallimakhosz, Sztobaiosz, Szimplikiosz és (közvetett módon) Arisztotelész írásaiből ismerhetjük meg.

  Hitt abban, hogy egy őselemből alakult ki minden, és őselemnek a vizet nevezte meg, mert enélkül nincs élet. Látta, hogy az élőlényeknek vízre van szükségük, emellett azt figyelte meg, hogy az állatok tápláléka is általában nedve, tehát mindent víz alkot. Azt gondolta, hogy a föld is átalakult víz, de nem tudjuk, hogyan képzelte el ezt az átalakulást.

  Arisztotelész írásaiból tudjuk, hogy Thalész úgy hitte, hogy "minden istenekkel van tele", azaz mindenhol istenek vannak, és mindennek van lelke. Ezt a borostyánkő és a mádnes példájával magyarázta.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Thal%C3%A9sz

   Xenophanész időszámításunk előtt 570 körül született és 475 körül hunyt el. Vándorköltőként és -énekesként bejárta egész Görögországot, majd Elea városának filozófiai előfutárává vált. Gondolkodásmódja jelentősen eltért a milétosziaktól vagy Hérakleitosztól és Perminidésztől. Nem filozófus volt, hanem költő, de érdekelt volt a a vallás és az istenek témakörében, éppen ezért felháborítónak találta, hogy Homérosz és Hésziodosz vulgarizálták az isteneket.

   Xenophanész is hitt abban, hogy minden egy őselemből keletkezett, viszont Anaximenésszel ellentétben úgy hitte, hogy nem a levegő, hanem a föld volt az őselem: „Földből lett minden és oda tér meg minden a földbe” és ”Föld és víz minden, ami csak él vagy megterem itten”.

   Hippolütosz mondta, hogy Xenophanész szerint a Nap sok kis tűzrészecskéből áll, valamint feltételezte, hogy kell létezzen még számtalan nap és hold.

   Pszeudo-Plutarkhosz és Aethiosz szerint, Xenophanész az égitesteket a felhőkből származtatta. Ebben a rendszerben az égitestek nem anyagi természetűek, hanem a föld lángra lobbant kipárolgásai. Elmélete szerint a csillagok hajnalra kiégnek, a Hold egy összesűrösödött fénylő felhő, amely hónaponta szertefoszlik és újjáalakul.

   Hippolütosz elbeszélése alapján, Xenophanész azt gondolta, hogy a kozmosz időnként alpusztul, azaz a Föld feloldódik a vízben. Talán abból következtethetett erre, hogy a tengeri élőlények megkövesedett amaradványait a tengertől messzebb is megtalálhatjuk, valamint a barlangokból csöpögő víz is erre engedte következtetni.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Koloph%C3%B3ni_Xenophan%C3%A9sz

   Anaximenész ókori görög filozófus volt, aki időszámításunk előtt kb. 586-tól 528-ig élt. A milétoszi gondolkodók (ión filozófiai iskola) közül őt tartjuk a legutolsónak.

   Anaximenész is úgy gondolta, hogy egy őselemből alakult ki a világegyetem. Úgy hitte, hogy a levegő  lehet az őselem, ami képes besűrüsödni vagy ritkábbá válni, így különböző dolgok alakultak ki belőle, mint a tűz, a víz, a föld stb. Szerinte az istenek is levegőből keletkeztek, mert a levegő állandó, soha nem veszít jellegébős, csak folyamatosan formálódik.

   Ez a hipotézise oda vezethető vissza, hogy megfigyelte a víz körforgását: a felhőből eső esik, ami a földre érkezve földdé válik, majd elpárolog. Emellett azt is megfigyelte, hogy ha fújunk, akkor a szánkon hideg levegő, ha lehelünk, akkor meleg levegő áramlik ki. Úgy vélte, ez a két megfigyelése bizonyítja azt, hogy a hideg a levegő sűrüsödéséből, a meleg a ritkulásából jön létre.

  Az ókorban, mikor mindenki úgy hitte, hogy a föld lapos, amit a levegő tart, a nap is földből van, csak a sebességtől kigyúlt, az égitesteket szelek mozgatják stb. (Theon Smyrnaeus szerint) Aniximenész volt az első, aki rájött arra, hogy a Holdnak nincs saját fénye, hanem a Naptól kapja, ő magyarázta meg a holdfogyatkozást is, viszont tagadta a csillagok körmozgását.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Anaximen%C3%A9sz