Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Gondolkodók

Hegel

2018.01.15. 16:50, mogapetra98

Hegel portrait by Schlesinger 1831.jpg   Georg Wilhelm Friedrich Hegel 1770-ben született Stuttgartban. A klasszikus német filozófia és idealizmus egyik legjelentősebb alakja.

   Tanulmányait a stuttgarti gimnáziumban kezdte, majd a tübingeni Stiftben teológiát és filozófiát hallgatott. Teológiai disszertációjának megvédése (1793) után néhány évig házitanítói munkát vállalt, majd több egyetemen tanított, emellett újságszerkesztéssel is foglalkozott. 1806-ban fejezte be az első és egyik legjelentősebb könyvét, a Szellem fenomenológiáját. Ezzel a munkájával nemcsak élesen bírálta Schellinget és iskoláját, hanem eredeti módszerével, a dialektikával is nyilvánosság elé lépett.

   Lehetősége volt látni Napóleont, akit „világléleknek” nevezett levelében. Később Nürnbergben és Berlinben is tanított. Nemcsak a filozófia főbb diszciplínáiról, hanem a művészet-, a jog-, a vallásfilozófiáról, sőt a filozófiatörténetről és a történelem filozófiájáról is tartott előadásokat. Műveinek összegyűjtése nagyrészt a hallgatói által készített jegyzeteken alapult, így a Hegel-művek eredetiségének vizsgálata filológiai probléma.

   Filozófiájának alapja a fejlődés gondolata, szerinte a világtörténelem fejlődésének tulajdonképpen egyetlen meghatározója van: a világszellem önmegismerési folyamata. Hegel szerint a történelem során elidegenedett saját magától, majd újra kibékül magával és visszatért önmagához. 1831-ben halt meg Berlinben, halálát a kolera okozta.

Forrás:

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Georg_Wilhelm_Friedrich_Hegel

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA