Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Gondolkodók

Thomas Hobbes

2018.01.15. 16:21, mogapetra98

Thomas Hobbes (portrait).jpg   Thomas Hobbes Malmesburyben született 1588. április 5-én. Alkoholista, műveletlen apja elhagyta a családot, mikor 16 éves volt. Négy évesen kezdte tanulmányait a westporti templomban, majd Malmesburyben folytatta, később egy magániskolába került.  

 1603-ban Oxfordba került, ahol klasszikus irodalmat tanult. Itt találkozott John Wilkinsonnal, aki befolyással volt gondolkodására. 1608-ban fejezete be tanulmányait, ami a skolasztikus gondolkodók tanulmányozásából állt, s titkár lett, majd Newcastle grófja szolgálatába állt.

   1636-ban találkozott Galilei-jel, az ő hatására lett filozófus, kapcsolatba került Descartes-tal is. Beszélt olaszul, franciául és latinul, latin tudásának köszönhető, hogy Baconnal is kapcsolatba került, akinek az Esszék latinra fordításában segített. Múveit is latinul írta.

   Művei: Thuküdidész görög történetíró munkájának fordítása, első filozófiai munkája A természet és a politika elemei, fő műve a Leviatán, ennekkézirtait fejezetenként küldte Londonba Párizsból, ahol száműzetésben volt nézetei miatt. 1653-ban tért vissza Angliába, 1658-ban a royalisták a püspöki kar támogatásával állandó zaklatásoknak tették ki, ebben az időben sok művet írt, de egy sem jelent meg.

   Élete utolsó éveiben Arlington grófjának védelmét élvezte. 1674-ben jelent meg utolsó műve, amely az elsőhöz hasonlóan fordítás volt: a Iliász és az Ödüsszeia angol nyelven. 1679. december 4-én halt meg Derbyshire-ban, 91 évesen.

   A filozófia fogalmát úgy határozta meg, mint az ok-okozat felismerése. Átveszi Bacon szenzualizmusát: bizonyos képzelettartalmaknak a gondolkodástól független dolgok felelnek meg, ez a kiindulópontja. Teoretikus materializmusa vallja, hogy minden a térben van, ezért mindent testnek nevezünk. Nem hisz a szellemekben: azt állítja, ha léteznek is, akkor is térben és testben mozognak.

   Politikafilozófiát is folytaott, ennek középpontjában a természetjog és a természeti törvények állnak. Azt állítja, hogy a politika egy természeti államot, ami mentes a hatalomtól. Filozófiájának központi érve az az elmélete, ami a központi jogról szól: „a természetjog mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint lényének, vagyis saját életének a megoltalmazására használja, következésképpen mindent megtehet, amit a cél érdekében saját értelme és megítélése szerint a legelőnyösebbnek tart.”

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Thomas_Hobbes

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA