1466 körül született Rotterdamban, kb. 4 évig élt itt. Gyermekkoráról és szüleiről nem sokat tudunk, csak a nevüket, és annyit, hogy 1483-ban elvitte őket a pestis. Ekkor a kolostori iskolákat kezdte végigjárni, ahol jó nevelésben részesült. 1492-ben pappá szentelték, és vonakodva beleegyezett, hogy Ágoston-rendi szerzetes legyen, később ebben a rendben kanonok lett. Mikor a cambrai püspök titkára lett, felmentést kapott szerzetesi fogadalma alól, és papi hivatását nem gyakorlota, a kolostori élet pedig bíráló írásainak tárgya lett.

   1495-ben a párizsi egyetemre ment, az újító eszmék egyik központjában tanult. Akkoriban az egyetem még skolasztikus szellemben működött, de már érezhető volt a humanizmus. Párizsban, Leuvenben, Angliában és Bázelben tevékenykedett,  később Cambridge-i Egyetemen teológia tanár lett, ezt az állását élete végéig megtarthatta volna, azonban a független tudós életét akarta élni. Több egyetemen kínáltak neki munkát, de az irodalmi pályát választotta. Leuveni tartózkodása idején sok bírálat érte, mert a megújulás eszméit hirdette. Mikor ez zaklatássá vált, Bázelbe ment, ahol sok tisztelője felkereste, és ahol Johannes Frobenius személyében barátra talált.

   Irodalmi tevékenysége akkor bontakozott ki, mikor már tökéletesen beszélte a latin nyelvet. Nem az egyház és a hagyományos hittételek ellen írt, hanem a keresztény rendszer szigoróságát bírálta. Igyekezett a tudományos munka módszereit megszabadítani a középkori ridegségtól és merevségtől, magát a becsületesség hitszónokának tekintette. Ő volt a kor irodalmi életének központja, több, mint ötszáz emberrel levelezett, és rengeteg témában kérték ki véleményét, a politikai és szellemi élet egyik legnagyobb alakja.