Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Gondolkodók

Francis Bacon

2018.01.15. 14:22, mogapetra98

Sir Francis Bacon (1617, festette ifjú Frans Pourbus, Pałac Łazienkowski, Varsó)   1561. január 22-én született Londonban, előkelő család gyermekeként. Apja, Sir Nicholas Bacon I. Erzsébet főpecsétőre volt, anyai nagyapja teológus és nyelvész, illetve VI. Edward nevelője volt.

   12 évesen már Cambridge-ben tault a Trinity College-ben. 1577-től a párizsi angol követ mellett dolgozott, de 1579-ben meghalt édesapja, ezért haza kellett térjen, és csak támogatából tudta elvégezni jogi tanulmányait.

  1584-ben parlamenti képviselői széket foglalt, támogatója Essex grófja volt, akit önérdekből bevádolt, és elítéltek, ezzel megszerezte a királynő szimpátiáját. Karrierje I. Jakab trónra kerülésével kezdett egyre magasabbra ívelni. Ez azzal kezdődött, hogy 1603-ban lovaggá ütötték, főügyész, főpecsétőr, főkancellár lett, és grófi címet is kapott. Homoszexuális vonzalmai ellenére megházasodott.

   Azonban nem tartott sokáig karrireje, mert bevádolták azza, hogy 28 esetben engedett azoknak, akik meg akarták vesztegetni, így pár napra a Towerbe került. Az uralkodó megkegyelmezett neki, nyugdíjat is kapot, és tudományos munkába kezdett. Azt vizsgálta, hogy a tyúk húsa tovább áll-e, ha hóval töltik meg, de eközben megfázott és meghalt 1626. április 9-én, 65 évesen.

   A materializmus korai képviselője, a filozófiát új alapokra akarta helyezni. Az Instauratio magna, amit Bacon fő művének tekintenek, a tudományok rendszerezésével foglalkozik. Az osztályozást nem a tudomány tárgya, hanem az alany megismerő képessége szerint teszi meg.

   Megkülönböztette az etikát és a vallásos erkölcstant, mert szerinte az etika csak a földi élettel, a vallás pedig a földön túlival foglalkozik. Azt vallotta, hogy a filozófia csak akkor vezet ateizmushoz, ha felületesen ismerjük, de ha beleássuk magunkat, akkor elmélyedhetünk a vallásban is. Ennek ellenére azt mondta, hogy a filozófia és a vallás nem hozható kapcsolatba, mert a vallásban rengeteg, az ésszel fel nem fogható dolog van.

 

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Bacon_(filoz%C3%B3fus)

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA