Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Sofie naplója

Huszonnegyedik bejegyzés

2017.12.19. 15:05, BeKa

           Halihóó, Filomókusok!

           Ne ijedjetek meg! Nem tudtok ilyen könnyen megszabadulni tőlem, legalábbis még nem. Szóval ott maradtunk el, hogy eltűntünk. Az őrnagy kunyhója felé vettük az irányt, ahol egy pince sötét mélységébe bújtunk. Majorsuán kötöttünk ki, ami amúgy azt jelenti, hogy Őrnagy-kunyhó, ami egyébként Osloban van. Milyen lenne, ha nem érdekes már megint, ez a sztori is? Az azonban vitte a prímet, hogy rá kellett jönnöm, hogy konkrétan egy párhuzamos világba csöppentünk, hol az emberek nem látnak, és em is hallanak minket. Egyre jobb, komolyan. De legalább nem irányít folyton az őrnagy.

 

               Na, szóval. Ma érkezik Hilde apukája, elindultunk hát, hogy ott legyünk az érkezésénél. Persze ez sem ment szokásos, mindennapi módon, egy piros sportkocsival szeltük az utat. Az volt az érdekes, hogy mindenen átsiklottunk, mindenen, senki nem látott minket, csupán a hozzánk hasonlók, a képzelet szűlte teremtmények.  De aztán egy hölgy meglátott bennünket, és köszöntött az örökkévalóságban. Amúgy a nő a Grimm testvérek egyik könyvéből szökött meg vagy száz éve. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, mert az előbb elfelejtettem, hogy mivel megszöktünk a könyvből, tulajdonképpen mi nem öregszünk majd. Csúcsszuper!!

Na, de térjünk csak vissza a nőre. Elvezetett minket csomó más ilyen figurához. Ott volt Hófehérke, Hamupipőke, manók, koboldok, s még sokan mások,akik együtt ünnepelték Szent Iván éjszakáját. Elmeséltük, hogy mi járatban vagyunk, de azt tanácsolt, hogy szakítsunk meg minden kapcsolatot a külvilággal.

               Mivel sietnünk kellett, tovább nem hallgathattuk őt. Rövid száguldozás után, megérkeztünk Lillesandba. Elképesztő. Láttam Hildet, ahogy ott ült a hintán egy pont olyan kertben, mint amilyen az enyém is. Odamentem hozzá, persze nem látott engem. Sajnos... Kicsit később az őrnagy jelent meg. Annyira szomorú, hogy ő megölelheti az apukáját, és én már soha nem. Milyen jó neki, hog ember! Milyen jó!

                Könnyeimet a filozófus megjelenése szüntette meg, aki felvilágosított arról, hogy az élet nyerőszámaival az emberek a halálét is kihúzzák. (Mondjuk ezzel annyira nem vígasztalt meg, de mindegy) De azzal már igen, hogy visszamehetek anyáékhoz meg az állataimhoz, ugyanis az őrnagy már elhagyta őket.

                Amíg Hilde családja bent vacsorázott, mi Albertoval a kerti ünnepség eseméyneit gondoltuk végig újra és újra. Aztán a sportkocsiban üldögélve hallgattuk, amint Hilde apja a világegyetemről, annak keletkezéséről mesél lányának. Mintha magunkat látnám Albertoval. Milyen érdekes, az elején mi nem tudtunk róluk, most meg ők nem tudnak rólunk. Fordult a kocka.

                Vagy mégis? Hilde úgy gondolja, hogy valaki van még a kertben. (Persze, hogy van, hisz itt vagyunk.) Tehát tud rólunk, legalábbis sejt valamit. Tovább hallgattuk a világeygetem keletkezéséről szóló beszédet, majd elmentünk csónakázni.......

 

                                             Gondolataitokban később újra találkozunk, Sofie

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA