Halihó, Filomókusok!

                Haza felé a buszon találkoztam anyukámmal. Nagyon el akartam rejteni a könyvet, amit Albertotól kaptam, de sehogy sem sikerült, így anya beleolvasott. Lesokkoltam, amikor hallottam , amit olvas: „Sofie Amudsen hazafelé tartott az iskolából...” Pfuu, ez épp ésszel felfoghatatlan..

              Az utcánkban tüntetés volt, és a táblákon olyan feliratok álltak, mint például: „Az őrnagy hamarosan itt lesz!” Ezzel most igazán nem tudok foglalkozni, el kell készülnünk a holnapi bulimra.. Kicsit azért izgatott vagyok. Mi lesz holnap? Hogy lesz? És persze, milyen lesz?

                 És elérkezett a nagy nap. Érkeztek a vendégek. Kaptam filozófiai könyveket, egy naplót, amelyen az állt, hogy FILOZÓFIAI GONDOLATAIM (majd ide írni fogok mindenképp). A legfuribb ajándékot Jorunn szüleitől kaptam, akik egy Barbie babával állítottak be hozzám. Furi!

                Albertora persze várni kellett. De mindenképpen felejthetetlenül debütált. Tizenöt szál rózsát hozott. Érkezésekor két petárdát dobott az égbe, és meggyújtott két csillagszórót is.

                Az ünnepség elején anya köszöntötte Albertot, és mindekit biztosított arról, hogy ő nem a szeretője. Aztán valami érdekes dolog történt. Az ebéd közben Jorunn egyszercsak odament egy fiúhoz, és megcsókolta, csak úgy simán.. Ez már csak ilyen.

                Bementünk anyának segíteni a kávé és a süti kiszolgálásában, és amire visszatértünk, Alberto petárdákat osztogatott a fiúknak, aztán anya újabb köszöntőt mondott, ezúttal rám. Olyan aranyos volt. Aztán megint történt egy nem mindennapi eset: Jorunn és Jörgen vad csókolózásba kezdtek, lefeküdtek a fűbe, és egymás ruháját kezdték kigombolni, erre a szüleik effektív helyeslően bólintottak. Mindenki köréjük gyűlt, ketten maradtunk a filozófussal, aki belekezdett egy rövid beszédbe, persze csak azután, miután mindenki visszatért a helyére.

                Alberto épp felköszöntött születésnapom alkalmából, amikor megjelent egy repülőgép, amely hasonlóan cselekedett. Elképesztő. Na, de folytatta.. Mindenkivel közölte, hogy mi nem vagyunk mások, csak egy filozófia könyv szereplői, amelyet az őrnagy írt lányának születésnapi ajándékként. Aztán azt is megjegyezte, hogy az egész kerti ünnepségnek semmi értelme, csupán az ő beszédének.  Erre persze volt néhány szava Jorunn apukájána, a fiatalok azonban élvezték. Na de a lényeg, hogy mi a filozófussal el kellett hagynunk a társaságot, meg kell valósítanunk a tervet, ki kell szabadulnunk innen.

                És nehogy azt higgyétek, hogy nem jutott eszembe az anyukám, és az ő szomorúsága abban az esetben, ha elmegyek. Persze, hogy erről nem feledkeztem meg, de a filozófus felnyitotta a szemem, hisz a fájdalma is csak az őrnagy gondolatában léteznek. Mindannyian árnyékképek vagyunk. Semmi többek.     

                Mielőtt elindultunk, még megetettem az állataimat, és kávét is főztem. Amikor azonban visszamentem egy gyerekzsúr kellős közepén érezte magam, minden a fejetetejére állt. Anya és Alberto azonban nyugisan dumcsizgattak. Pár pillanat múlva csak annyit hallottam, hogy MOST, és azzal el is tűntünk.

                                                                                                  A viszontlátásra!