Szióka, Filomókusok!

                Hazafelé követtem Alberto utasítását, hogy felhívjam magamra az őrnagy figyelmét. Remélem, sikerült, mindennel próbálkoztam: kukorékoltam, énekeltem, sőt még a jódlizni is megpróbáltam. Mindeközben Márton lúd szólított meg, tudjátok Nils Holgersson barátját. Egy pillanat múlva már én is egy apró lény voltam, aki a lúddal szállt az erdő felett, láttuk a környező falvakat is. Egy igazi sétarepülésen vettem részt.

                Na, valahogy sikerült hazaérnem. Kalandos egy út volt, mindenesetre.  Otthon kicsit pakolásztunk anyával, és sütögettünk is a bulimra. Reggel egy bevásárló listát nyomott anya a kezembe, szóval mozgalmas napnak ígérkezik. Alberto is hívott, hogy a mi századunkról lesz szó, és ezzel be is fejezhetjük.

                A megbeszélt helyen voltam (egy új kávézóban), de Albertót sehol nem láttam. Leültem egy csésze teával, már a filozófikus gondolataim mélyén jártam, amikor a filozófus negyed órás késéssel bevágódott.  Szerinte ez az akadémiai negyedóra, és elmondása szerint szándékosan tette.  Na, de hamar neki is fogtunk korunk filozófiájának. Kezdetben az egzisztencianizmusról ejtett néhány szót, majd Friedrich Nietzsche következett, aki szerint hűnek kell lennünk a földhöz, és nem szabad elhinnünk azok szavait, akik a túlvilági élet örömeivel kecsegtetnek. Utána következett Martin Heidegger, akire nagy hatást gyakorolt Nietzsche gondolkodása.

                El sem hiszitek, hogy ma mivel lettem okosabb. Simoné de Beauvoirral. Tudjátok, ki volt ő? Egy filozófus, persze. De egy nő! Végre egy nő filozófus.. De persze a férfiak még mindig többségben voltak, így beszélt nekem Sartre ateista egzisztenciális felfogásáról, szerinte magunknak kell megválasztanunk, hogyan szeretnénk élni. Ugyanakkor ő volt az, aki valóságos átoknak tekintette  a szabadságot.

                És itt véget is ért a tanfolyamunk. A tanfolyam, és nem a filozófia története. Kezdődhet a jelenkor, napjaink filozófiája.

                Albertonak az a remek ötlete támadt, hogy sétáljunk egyet a városban, így ott folytattuk a beszélgetést. Amint haladtunk az utcán, egy tévé képernyőn megjelentek az ENSZ katonái. A kamera egy Albertohoz hasonló fickóra közelített, aki egy „Hamarosan otthon vagyok, Hilde.” Táblát tartott. Gondolom, nem nehéz kitalálnotok, ki lehetett.

                A sétánk a város legnagyobb könyvesboltjában ért véget, ahol a huszadik század könyvei előtt „parkoltunk” le. Sok érdekes könyv volt, de talán egyik tanításában sem hiszek: UFÓ-k, ugyan már...

                Egy padon telepedtünk le, majd a beszélgetés végén visszamentünk a könyvesboltba, ahol Alberto a FILOZÓFIA  polcról levett egy könyvet, ami a Sofie világa címet viselte. Megborzongtam. Hűha.. A filozófus megvette nekem, majd bevásároltam a holnapi ünnepségre, és ballagtam haza.

                                                                                                                                                                                                                            Puszika, Drágáim!