Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Sofie naplója

Huszadik bejegyzés

2017.12.19. 13:44, BeKa

                Halika, Filomókusok!

                A szokatlan események, és nem mindennapi figurákkal való találkozás nem ért véget. Alberto épp Kierkegarrdról akart beszlni, amikor valaki kopogni kezdett az ajtón. Kis idő múlva Alice érkezett, és két üvegcsét hozott. Az egyik piros volt, az állt rajta, hogy IGYÁL MEG! A másikban lévő folyadék kék színű volt, és az üvegen a következő felirat állt: IGYÁL MEG ENGEM IS! Először kicsit féltem. Mi van, ha mérgező?

              

  Na, de megittam. Az első üveg után minden összemosódott, mintha minden én lettem volna. Alberto szerint ez az egységfilozófia, a romantikusok világszelleme. A kék ital hatására kezdetben minden visszaállt a régi kerékvágásba. Azonban ez túl szép volt, hogy igaz is legyen. Így inkább a dolgok el kezdtek távolodni tőlem. És ez volt az individualizmus, Kierkegaard válasza a romantikus egységfilozófiára.

                Olyan furcsa volt ez az egész. Szerencsére Alberto tanácsára ittam még egy kortyot a piros üvegből, és visszaállt minden eredetibe, és folytatódott a filozófia.  Kierkegaard úgy vélte, az embereket játékos viszony fűzi a valósághoz. Szerinte három életvitel létezik, amiket stádiumoknak nevezett el: esztétikai-, etikai- és vallási stádiumokat különböztet meg.

                Amire Alberto a mondanivalója végéhez ért, már szaladnom is kellett, mivel az óra elütötte a hatot, és anya már türelmetlenül várt. Amikor hazaértem egy levél várt rám, amiben kérdések voltak. Akárcsak a legelején... Teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem, még gondolkodni is alig tudtam..                                                                                                                     

Puszika, Sofie

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA