Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Sofie naplója

Hatodik bejegyzés

2017.10.31. 14:05, BeKa

           Jó reggelt, Filomókusok!

         Ajjaj,  a filozófus a mai levelében megkért, hogy ne kémkedjek utána. Vajon honnan tudhatta meg? Nagyon remélem, hogy nem ti árultatok be!

 

              Na mindegy, térjünk a mai témámra.  A sors, ugyebár ez egy igen kényes téma. Ennek kapcsán beszélt a Delphoi Jósdáról, ahol Püthiana papnő közvetítette az istenek üzenetét, ami nagyon árnyalt, és többféleképpen értelmezhető volt (így könnyű jósolni).

             A továbbiakban szó esett az orvostudomány fejlődéséről, és persze a történetírás sem maradhatott ki. Természetesen itt megemlítette Hippokátész és Hérodotosz nevét. Remélem tudjátok, kik voltak ők?! Hérodotoszt tartották a történetírás atyjának, Hippokrátesz nevéhez pedig az orvosi eskü fűződik. Ha többet akartok megtudni róluk (és én bízok benne, hogy ez így lesz) kukucskáljatok be a Filozófusok rovatba, ami hetente bővül, hogy minél több infót átadhassak nektek, amit a filozófus osztott meg velem.

          Képzeljétek el, hogy mit találtam az ágyam alatt, annyira hihetetlen. A fal mellett volt egy sál, ezzel még amúgy semmi baj nem lenne. A probléma ott kezdődött, hogy nem az enyém volt.. Hogy kerülhetett oda? Fel nem tudom fogni. S ahogy egyre inkább szemléltem találtam rajta egy nevet: Hilde!! Emlékeztek rá, nem? Annak a lánynak a neve, kinek az apukája hozzám küldte a születésnapi köszöntőt.. Ki lehet Holde? Mi közöm lehet hozzá?

           Most abba is hagyom az írást meg kell emésszem ezt az információt, el kell gonolkodnom az ügyön..Ha bármi ötletetek van, nyugodtan írjátok meg, nagy szükségem van a  segítségetekre...

                                                                                                  Szép estét,
                                                                                                             Sofie

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA