Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Gondolkodók

Rotterdami Erasmus

2018.01.15. 15:59, mogapetra98

Erasmus ifjabb Hans Holbein festményén, 1523-ban   1466 körül született Rotterdamban, kb. 4 évig élt itt. Gyermekkoráról és szüleiről nem sokat tudunk, csak a nevüket, és annyit, hogy 1483-ban elvitte őket a pestis. Ekkor a kolostori iskolákat kezdte végigjárni, ahol jó nevelésben részesült. 1492-ben pappá szentelték, és vonakodva beleegyezett, hogy Ágoston-rendi szerzetes legyen, később ebben a rendben kanonok lett. Mikor a cambrai püspök titkára lett, felmentést kapott szerzetesi fogadalma alól, és papi hivatását nem gyakorlota, a kolostori élet pedig bíráló írásainak tárgya lett.

   1495-ben a párizsi egyetemre ment, az újító eszmék egyik központjában tanult. Akkoriban az egyetem még skolasztikus szellemben működött, de már érezhető volt a humanizmus. Párizsban, Leuvenben, Angliában és Bázelben tevékenykedett,  később Cambridge-i Egyetemen teológia tanár lett, ezt az állását élete végéig megtarthatta volna, azonban a független tudós életét akarta élni. Több egyetemen kínáltak neki munkát, de az irodalmi pályát választotta. Leuveni tartózkodása idején sok bírálat érte, mert a megújulás eszméit hirdette. Mikor ez zaklatássá vált, Bázelbe ment, ahol sok tisztelője felkereste, és ahol Johannes Frobenius személyében barátra talált.

   Irodalmi tevékenysége akkor bontakozott ki, mikor már tökéletesen beszélte a latin nyelvet. Nem az egyház és a hagyományos hittételek ellen írt, hanem a keresztény rendszer szigoróságát bírálta. Igyekezett a tudományos munka módszereit megszabadítani a középkori ridegségtól és merevségtől, magát a becsületesség hitszónokának tekintette. Ő volt a kor irodalmi életének központja, több, mint ötszáz emberrel levelezett, és rengeteg témában kérték ki véleményét, a politikai és szellemi élet egyik legnagyobb alakja.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA