Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Gondolkodók

Isaac Newton

2018.01.15. 15:50, mogapetra98

Godfrey Kneller festménye   Gergely-naptár szerint 1643. január 4-én született, apja születése előtt meghalt, anyja, akit Hannah-nak hívtak, feleségül ment egy Barnabas Smith nevű férfihoz, és elköltözött otthonról, a kisfiát nagyanyjára bízta. Férje halála után hazaköltözött fia három féltestvérével együtt. Newton és anyja között rossz viszony alakult ki, valószínűleg ezért nem volt soha szerelmes, és nem házasodott meg soha. Egyik fiatalkori írásában megjegyezte, hogy felgyújtaná a házat anyja és Smith feje fölött.

   Az iskolában latint és ógörögöt tanult, érdeklődése lankadt. Ennek az vetett véget, mikor az iksola egyik tanulója belekötött a templomnál. Isaac összeverte, de szellemileg is meg akarta alázni, ezért az iskola legjobb tanulója lett. 17 évesen hazahívták, de nem szerette otthon, William Ayscough-gal meggyőzték anyját, hogy engedje vissza. 18 évesen zseniként végzett., majd beiratkozott a Cambridge Egyetemen a Trinity College-be, ösztöndíjat is kapott.

   Ekkor az iskola arisztotelészi tanításait követte de jobban érdekelték a modenrebb filozófusok, mint Descartes, és a modernebb csillagászok, mint Kepler, Kopernikus és Galilei. Lediplomázása után hazament, mert kitört a pestisjárvány. Otthon a kalkulus-elméletével, optikával és gravitációval foglalkozott. Elterjedt róla, hogy a fejére eső alma ütött szöget a fejébe, ami alapján kidolgozta a gravitáció elméletét.

   Amit sokan nem tudnak róla, az az, hogy gyakran forgatta a Bibliát, és alaposan tanulmányozta a Jelenések könyvét. Ugyanolyan hosszan foglalkozott a Biblia tanulmányozásával, mint tudományos munkáival. Sajátos számításai szerint 2060-ra jövendölte a világvégét. Eretnek tanokat vallot, melyeket titokban tartott: úgy vélte, hogy az Újszövetséget a későbbi korok fordítói saját céljaiknak megfelelően fordítják, s az eredeti nyelvű Bibliát olvasva arra a következtetésre jutott, hogy tulajdonképpen a Szentháromság nem létezik, és Jézus sem Isten fia: Ezt azonban nem vallotta meg nyíltan, mert felt az ítélettől. Mindezért fanatikusan akart beszélni az Atyával, de olyan akadályba ütközött, amit nem tudott egyedül megoldani.

1727. március 31-én halt meg.

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Isaac_Newton

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA