Antiszthenész Athénban, Piraeusban született i.e. 446-ban, majd Athénban hunyt el i.e. 368-ban. Apja a város polgára volt, anyja azonban trák származású rabszolga, emiatt Antiszthenész sem lehetett teljes jogú polgár.
Kora ifjúságában részt vett a tangarai csatában. A filozófiát a szofista Gorgiasztól tanulta. Gorgiasz elsősorban szónoki stílusával hatott rá. Iskolát alapított Krisztus előtt 400 körül, majd Szókratész egyik legismertebb tanítványa lett. Ekkor iskoláját feloszlatta, és saját tanítványait is új mesteréhez küldte. Szókratész tanítványaként mindenekelőtt mestere igénytelenségét tartotta irányadónak önmaga számára.
Vagyonának azokat a lelki javakat tekintette, amelyeket Szókratésszel folytatott beszélgetéseiből merített. Szókratésztól elsősorban azt tanulta meg, hogy a bölcsnek tetteivel, egész életével, mintsem pusztán szavaival kell kifejeznie világlátását.
Antiszthenész szerint az igazi boldogság nem olyan külsőségektől függ, mint az anyagi jólét, politikai hatalom vagy a jó egészség. Éppen az a boldogság, ha képesek vagyunk függetleníteni magunkat az ilyen sérülékeny és véletlenszerű dolgoktól. És minthogy a boldogságnak mindössze ennyi a feltétele, mindenki által elérhető. Sőt, el sem veszíthetjük, ha már a miénk.
Antiszthenész a gyakorlati etika egyik megalapítója. A fennmaradt anekdoták szerint haragos, indulatos, embergyűlölő volt, aki csak Szókratész iránt érzett szeretetet. Elutasította az elvont elmélkedést, az elméleti tudományokat, az abszolút ideákat. A gondolkodás, bölcselkedés helyébe az akaratot, a tettet emelte, úgy vélte, hogy az erényt a cselekedetekkel kell terjeszteni. Lemondást, szegénységet és önmegtartóztatást hirdetett, mert ezt tekintette az erény kezdetének és végcéljának. Követői később egész szélsőséges módon eltúlozták a lemondásról szóló tanításait.
Ismert idézete: „A leghasznosabb tudás az életben elfelejteni azt, ami nem igaz”